2010. szeptember 11., szombat

Cukorborsó főzelék :)

Zala megyéből származom, és ott a zöldborsót cukorborsónak hívják. :)

Az utóbbi hetekben sajnos nagyon kevésszer sikerült fakanalat ragadnom, de remélem, hogy most majd lassan helyre áll rend, és a heti gasztro délelőtt is. :) Ami még változott, hogy jelenleg vegán étrendet követek, azaz a lakto-vegetáriánusból most vegánra váltottam. Most már tejterméket sem fogyasztok. Azt még nem tudom, hogy mennyi ideig lesz így, mert egyelőre egészségügyi oka van, de lehet, hogy lesz egy-két vegán új recept is.

Kezdjük most már ennyi bevezető után az első vegán recepttel, ezzel a főzelékkel.

Hozzávalók:

Kb. fél kiló mirelit vagy friss zöldborsó
7-8 dl szója vagy rizstej (lehet kapni szója-rizstejet is, én ezt használom)
bazsalikom, kakukkfő
liszt
zöldségleves kocka
olíva olaj

A zöldborsót egy kis olajban (1 evőkanál) és kevés vízben párolni kezdem. Hozzáadom a zöldségleves kockát is. (1 liternyi leveshez 2 kocka kell. ) Amikor már félig megpuhult, adok hozzá egy kis tejet is, hogy annak az ízét is átvegye. Ha már majdnem teljesen puha, amit úgy nézhetsz meg, hogy kiveszel egy szemet és szétnyomod, akkor felöntöd a maradék tejjel, sózod, fűszerezed, és még forralod egy kicsit, hogy sűrűsödjön. Én rántást nem készítettem, és hagytam viszonylag hígan, inkább tettem bele galuskát, ami csak liszt, víz és egy pici só. Ezt bele kell kiskanállal adagolni a forrásban lévő ételünkhöz, és nagyon finom lesz.

Persze ezt az ételt nevezhetném akár levesnek is, mert tényleg nem olyan nagyon sűrű, de én maradok a főzeléknél. Többen tudjátok, hogy a főzelékekkel amúgy is hadilábon állok, valahogy ezek a könnyű ételek néha kifognak rajtam, és az állaguk nem mindig olyan, amilyenre terveztem. :)

Ízre azonban szuper, jó étvágyat! :)

Szeretettel:
Lili


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése